Szülésre való felkészülés pszichológus segítségével.
Az anyasághoz vezető út elképesztő élményeket rejt magában. Tudatosan hozzáállva és készülve erre az időszakra, ez az élmény még teljesebbé válhat. Eseménydús időszak ez, amely során számos döntést kell meghozni. Ezek során meghatározó lesz, hogyan viszonyulunk a várandósághoz és a szüléshez. Ilyenkor figyelmünk és érzelmeink a bennünk növekvő életre összpontosulnak, gondolataink legnagyobb részét a kis élet tölti ki, akinek megszülésére készülünk. Ez egy fontos és meghatározó élmény.
„Élettani törvény, hogy a test minden természetes, normális működése veszély és fájdalom nélkül menjen végbe. A szülés, a születés ilyen természetes, normális működése az egészséges nők és babák szervezetének. Magától értetődő következmény tehát, hogy egészséges nők, kik egészséges babákat hordanak, biztonságosan tudnak szülni veszély vagy fájdalom nélkül.”
A szülés az emberi szervezet tökéletes, egészséges működésének egyik legcsodálatosabb példája, ami az ember egyik legkiemelkedőbb, eksztatikusabb élménye, ha hagyják. Sok esetben ezt azonban bizonygatni kell a szülő nőknek, de még a szüléssel foglalkozó szakembereknek is. Egészséges nők ösztönösen tudnak szülni, ahogy testük ösztönösen tud megfoganni, táplálni és kihordani is a magzatot. Nem új keletű gondolat ez, már Arisztotelész feljegyezte, hogy „kotnyeles beavatkozás” nélkül kell hagyni, hogy a természet működjön, és a szülést egy csodálatosan megkomponált természetes folyamatnak tekintették, mely az emberi faj fennmaradását szolgálja. Nem szükséges megtanítani a nőket, hogyan kell szülni, elég ismereteket szerezni a szülésről. Valamint hangsúlyozta a tökéletes ellazulás fontosságát szülés közben.
Régen, míg a nők többsége otthon hozta világra gyermekét, természetes jelenség volt a családban a szülés. A legtöbb gyermek úgy nőtt föl, hogy megtapasztalta a szülés folyamatát testvére, vagy valamelyik rokonának érkezése során. A legtöbb lány, mire elérkezett számára az idő, hogy saját gyermekét megszülje, számos ismerettel és tapasztalattal rendelkezett már ezen a téren. Azonban, amióta a nők kórházakban szülnek, ahova legfeljebb egy kísérőt vihetnek magukkal, sokan csak akkor szembesülnek vele, hogy is működik ez a folyamat, amikor saját gyermekük születik. Nem is csoda, hogy egy ilyen jelentős esemény, amelyről semmilyen ismeretük vagy tapasztalatuk nincs, gyakran félelmet kelt az édesanyákban.
Ráadásul társadalmunkban körül vagyunk véve olyan szuggesztiókkal, amelyek azt erősítik, hogy a szülés egy veszélyes és rendkívül fájdalmas dolog. Ha megnézünk egy filmet vagy egy sorozatot, amelyben egy szülést mutatnak be, akkor annak nagy része valamilyen komplikációt kihangsúlyozva kap szerepet, vagy ha nincs is komplikáció, az anyuka biztos, hogy fájdalomcsillapító után kiabál már az első pillanatban. Már maga a szóhasználat is, hogy jönnek a fájások, azt sugallják, hogy ennek bizony fájnia kell. Az pedig, hogy az elmúlt években a medikalizáció felé tolódott el a szülés, tovább erősíti a nőkben azt a félelmet, hogy ez egy veszélyes dolog, amihez elengedhetetlen az orvosi jelenlét. A kórházi szülésfelkészítők nagy része is erről szól, hogy milyen komplikációk léphetnek fel és milyen farmakológiai fájdalomcsillapítók állnak a rendelkezésükre, azt erősítve a leendő szülőkben, hogy a komplikációk előfordulásának aránya magas, és fájdalomcsillapításra mindenképp szükségük lesz majd. Pedig ez épp ellenkezőleg van, a szülések 95%-ban semmilyen külső beavatkozást nem igényelnek. Mégis egy kívülről vezérelt folyamat lett, azt sugallva, hogy a nők maguktól képtelenek megszülni a babájukat. Pedig az esetek túlnyomó többségében még az anyának magának sem kell tennie semmit annak érdekében, hogy babája megszülessen.
„Minden nő rendelkezik azzal az erővel, hogy segítségül hívja természetes anyai ösztönét, és boldogságban, békében szülje meg gyermekét.”
Bizonyára mindannyiunknak vannak olyan tapasztalatai, amikor valami miatt izgult, félt egy szituációtól, vizsgadrukk, munkahelyi prezentáció, megismerkedés párunk szüleivel, első nap az iskolában, és még sorolhatnánk. Tapasztalhattuk már, ahogy görcsbe rándul a gyomrunk egy stresszes helyzetben. Ilyenkor az izmaink megfeszülnek. Ugyanez a folyamat történik szülés közben is, amikor a félelmeinktől, a stressz hatására izmaink megfeszülnek, és ellene dolgoznak annak a természetes folyamatnak, ami a méhünk izomzatának a megfeszülő, majd elengedő váltakozásából fakad.
A vegetatív idegrendszer felelős a kapott üzenetek feldolgozásáért annak fényében, hogyan viszonyulunk az adott szituációhoz. Megállapítja mi a teendő, majd azonnal közvetíti az utasítást a test egyéb rendszereinek. Ez a folyamat nem tudatos. A vegetatív idegrendszer két fontos része a szimpatikus és a paraszimpatikus rendszer. Ezek felelősek azokért a válaszokért, amelyek hatására légzésünk és szívverésünk gyorsul vagy lassul, illetve pillantunk a szemünkkel. A szimpatikus rendszer riasztást kap stressz hatáására, ha megijedünk vagy félünk valamitől, testünk védőmechanizmusaként működik. A harcolj vagy menekülj válaszokat váltja ki. Mikor működésben van, pupilláink kitágulnak, szívverésünk felerősödik és a test védelmét szolgáló folyamatokat indítja el. Olyan artériák működését lassítja, amelyek nem életbe vágóan fontosak a védekezéshez. Riadókészültségben tartja testünket. Manapság már nem egy mamut felbukkanása váltja ki ezt a reakciót, de a félelem ugyanúgy része az életünknek, nem csupán a valós, külső veszélyre reagál így, hanem az észlelt, belülről fakadóra is. A paraszimpatikus rendszer ezzel szemben a test nyugalmi állapotában történő működését biztosítja. Mérsékli a szívverést és csökkenti az izgalmi állapotot, megtartja testünk normális működését.
„Ha az elme a szülés félelmetes, negatív képeit dédelgeti, a test akaratlanul is védekező álláspontra helyezkedik. Ekkor a fizikai válasz a feszültség lesz, ami a normális szülés ellentéte.”
Mikor fel nem dolgozott félelemmel vagy stresszel közeledünk a vajúdáshoz, testünk eleve védekező állapotban van, és működésbe lépnek a stresszhormonok. Mivel a méh nem tartozik a test védekező mechanizmusai közé, így a testünk ezen erek működésétől elvonja a figyelmet, és a védelembe részt vevő felé áramoltatja a vért. A méh felé tartó artériák összeszűkülnek, korlátozva ezzel a vér és az oxigén áramlását. Ennek hatására a méh izmai megfeszülnek és összeszűkülnek ahelyett, hogy ellazulnának és kinyílnának, a méhszáj feszes és zárt marad. A mentális félelem fizikai feszültséggé változik, mely felesleges fájdalmat okoz és meghosszabbíthatja a vajúdás idejét is. Azonban, ha nincs jelen a félelem, az izmok ellazulnak és rugalmassá válnak, és ritmikusan pulzálva kitolja/kivezeti magából a kisbabát. Ilyenkor testünk tökéletesen felkészül arra is, hogy enyhítse a szülés okozta fájdalmat, telítődik saját természetes görcsoldójával. Az endorfinok olyan neuropeptidek az agyban és az agyalapi mirigyben, amelyek a morfiumnál kétszázszor erősebb hatásúak. Ezek nyugodt, egyfajta amnéziás állapotot okoznak, mely ellazítja az izmokat és megengedi a testnek, hogy kinyíljon, segítve ezzel a szülés természetes folyamatát, amely állapot minden emlősnél természetes módon jelentkezik szülés közben. Ahogy elménk megszabadul a félelemtől és feszültségtől, testünk felszabadul a fájdalom alól, és úgy fog működni, ahogy arra teremtve lett. Mikor a félelem nincs jelen, a fájdalom is elmenekül.
Mit tehetünk ennek érdekében? Fontos, hogy tudatosan viszonyuljunk negatív érzéseinkhez, bennünk munkálkodó félelmeinkhez, amelyek akár a szüléssel, akár a későbbi gyermekneveléssel kapcsolatosak, de lehet, hogy életünk egészen más területéből fakadnak. Sok édesanya készül tudatosan gyermeke érkezésére. Kismama tornára jár, szakkönyveket olvas a baba fejlődéséről, szülésfelkészítőn vesz részt. Azonban mentális felkészülésünkre kevésbé fordítunk figyelmet, pedig számos módszer áll rendelkezésünkre, hogy testünk segítségére legyünk a szülés folyamata során. Relaxációs gyakorlatok elsajátítása, mentál tréning, vizualizáció, irányított képzettársítás eszközei állnak segítségünkre. Aktív résztvevői lehetünk testünk működésének, eloszlatva ezzel az ismeretlenség és irányíthatatlanság érzéséből fakadó félelmeket. Olyan mankót alakíthatunk ki magunk számára, amelyre a szülés során végig támaszkodhatunk, hogy ellazítsuk testünket, méhünk izomműködését megtámogassuk, valamint erőt merítsünk az összehúzódások között, ezáltal azt érezhetjük, hogy mi magunk is aktív résztvevői vagyunk a folyamatoknak, amelyek során segíthetjük babánk érkezését.
Ezen felül sokat segíthet, ha foglalkozunk saját születésünk élményeivel. Jelentős lehet mások szülésélményeinek ránk gyakorolt hatása is, milyen tapasztalatokkal találkoztunk korábban. Esetleg voltak-e korábbi vajúdási élményeink. Érdemes már ilyenkor átgondolni, hogyan viszonyulunk a szülői szerephez, milyen mintáink vannak, amelyeket otthonról hozunk, mennyire bízunk abban, hogy képesek leszünk elég jó szülőnek lenni. Fontos kérdés, hogy mennyire érezzük azt, hogy van támaszunk ebben az időszakban, tudunk kihez fordulni kérdéseinkkel, érzéseinkkel, félelmeinkkel. Meghatározó lehet, hogy milyen a kapcsolat, amelybe érkezik a baba. Vannak-e egzisztenciális aggodalmak bennünk. És még számos kérdést sorolhatnánk, amely ott munkálkodhat bennünk akkor is, ha nem foglalkozunk velük. Azonban ha felszínre hozzuk ezeket, és tudatosan kezeljük érzéseinket, mindezt javunkra fordítva erőforrásként is segíthetnek bennünket a későbbiekben.
Zárásként pedig egy gondolatot ajánlanék, amelyet jó, ha szem előtt tudunk tartani, amikor egy gyermek érkezésére készülünk:
„Az anya tud szülni, a gyermek képes rá, hogy megszülessen.”
Felhasznált szakirodalom:
Mongan, M. F. (2005). Szülés, ahol én irányítok! Budapest: Sanoma Budapest Zrt.
